Parabhairavayogābhyāsaḥ
Gyakorlatok a Parabhairavayoga-ban – (2. rész)
A hosszú disszertációm 1. részében bevezettelek a Parabhairavayoga-ban végzett gyakorlatok univerzumába. És most, a hosszú disszertációm ezen 2. részében, elkezdem a hasonlóan hosszú magyarázatát a három upāya-nak, vagy útnak/módszernek: Śāmbhavopāya, Śāktopāya és Āṇavopāya. Az ‘upāya’ szó, az ‘upe’ igéből származik (közel jönni, megközelíteni stb.). Tehát, egy upāya valami olyan, ami közelebb viszi a spirituális törekvőt a Legfelsőbb Valósághoz, legalábbis elméletben. A gyakorlatban csak azt a célt szolgálja, hogy elfoglalja a tanítványt valamivel. Emellett, ahogy kifejtettem a Parabhairavayoga gyakorlatokról szóló disszertációm 1. részében, mindezeknek az abhyāsa-knak, vagy gyakorlatoknak, nyugtató hatása van a tanítványra, ami valóban nagy segítség. Elmagyaráztam mindezt a Parabhairavayogasaṁsthāpanapracodanam (és annak rövid kommentárja) szövegem 18. és 19. aforizmájában:
कस्मिंश्चिच्छिष्यानां व्यापारायाभ्यासः केवलम्॥१८॥
Kasmiṁścicchiṣyānāṁ vyāpārāyābhyāsaḥ kevalam||18||
A spirituális praxis (abhyāsaḥ) kizárólag (kevalam) azt a célt szolgálja, hogy a tanítvány elfoglalja magát (śiṣyānāṁ vyāpārāya) valamivel (kasmin-cid).
A spirituális praxis kizárólag azt a célt szolgálja, hogy a tanítvány elfoglalja magát valamivel.
कस्मिंश्चित्कस्मिनपि कार्ये शिष्यानां छात्राणां व्यापाराय व्यग्रत्वायाभ्यासो ध्यानप्राणायामासनादिरूपं केवलम्। शिष्यस्य दिनं स्वगुरुप्रचोदिताभ्याससङ्कुलं तस्याधिकदुःखावहसापेक्षक्रियापूर्वनिरर्थकविकल्पाविक्षितदशार्थे॥१८॥
Kasmiṁścitkasminapi kārye śiṣyānāṁ chātrāṇāṁ vyāpārāya vyagratvāyābhyāso dhyānaprāṇāyāmāsanādirūpaṁ kevalam| Śiṣyasya dinaṁ svagurupracoditābhyāsasaṅkulaṁ tasyādhikaduḥkhāvahasāpekṣakriyāpūrvanirarthakavikalpāvikṣitadaśārthe||18||
A spirituális praxisok (abhyāsaḥ), mint meditáció, légzéskontroll, pozitúrák stb. (dhyāna-prāṇāyāma-āsana-ādi-rūpam) kizárólag (kevalam) azt a célt szolgálják, hogy a tanítvány elfoglalja magát (śiṣyānām chātrāṇām vyāpārāya vyagratvāya) valamivel (kasmin-cid), azaz valamilyen tevékenységgel (kasmin-api kārye). A tanítvány (śiṣyasya) napja (dinam) tele van (saṅkulam) spirituális praxisokkal (abhyāsa), amit a Guru-ja (sva-guru) ír elő (pracodita), hogy ne kössék le őt (tasya… avikṣita-daśā-arthe) haszontalan (nirarthaka) gondolatok (vikalpa), és az azokkal járó (pūrva-sāpekṣa) tevékenységek (kriyā), amik további (adhika) szenvedéshez (duḥkha) vezetnek (āvaha)||18||
A spirituális praxisok, mint meditáció, légzéskontroll, pozitúrák stb. kizárólag azt a célt szolgálják, hogy a tanítvány elfoglalja magát valamivel, azaz valamilyen tevékenységgel. A tanítvány napja tele van spirituális praxisokkal, amit a Guru-ja ír elő, hogy ne kössék le őt haszontalan gondolatok, és az azokkal járó tevékenységek, amik további szenvedéshez vezetnek.
स्वस्थानप्रत्यावृत्त्यभिधेयस्य तीव्रप्रसरस्य सहनाय शान्तिकरवदप्यभ्यासः॥१९॥
Svasthānapratyāvṛttyabhidheyasya tīvraprasarasya sahanāya śāntikaravadapyabhyāsaḥ||19||
A spirituális praxis (abhyāsaḥ) emellett (api) nyugtatóként szolgál (śāntikara-vat), hogy a ‘Hazatérés’ –azaz helyes önazonosítás realizációja– (svasthāna-pratyāvṛtti-abhidheyasya) intenzív folyamata (tīvra-prasarasya) tolerálható legyen (sahanāya).
A spirituális praxis emellett nyugtatóként szolgál, hogy a ‘Hazatérés’ (azaz helyes önazonosítás realizációja) intenzív folyamata tolerálható legyen.
स्वस्थानप्रत्यावृत्त्यभिधेयस्य स्वात्मानं प्रत्यागमनाख्यस्य तीव्रप्रसरस्य तिग्मप्रयाणस्य सहनाय मर्षणाय शान्तिकरवच्छान्तिदनिर्विशेषमप्यभ्यासः। अभ्यासं कुर्वाणः शिष्योऽन्तरदर्शनतत्तद्लोकगमननादादीञ्च्छ्रद्धाविरहग्लानि-सर्वव्यञ्जनोच्छेतॄन्बहुविधान्तर्विकारसञ्जातक्लमापहानेवानुभवति॥१९॥
Svasthānapratyāvṛttyabhidheyasya svātmānaṁ pratyāgamanākhyasya tīvraprasarasya tigmaprayāṇasya sahanāya marṣaṇāya śāntikaravacchāntidanirviśeṣamapyabhyāsaḥ| Abhyāsaṁ kurvāṇaḥ śiṣyo’ntaradarśanatattadlokagamananādādīñcchraddhāvirahaglāni-sarvavyañjanocchetṝnbahuvidhāntarvikārasañjātaklamāpahānevānubhavati||19||
A spirituális praxisok (abhyāsaḥ) emellett (api) nyugtatóként szolgálnak (śāntikara-vat śāntida-nirviśeṣam), hogy tolerálható vagy tűrhető legyen (sahanāya marṣaṇāya) a ‘hazatérés’ (svasthāna-pratyāvṛtti-abhidheyasya) intenzív folyamata (tīvra-prasarasya) —heves folyamata (tigma-prayāṇasya)—, azaz a ‘visszatérés az Énhez’ (sva-ātmānam pratyāgamana-ākhyasya). Míg spirituális praxist végez (kurvāṇaḥ), egy tanítvány (śiṣyaḥ) belső víziókat (antara-darśana), utazásokat (gamana), különböző (tad-tad) világokat (loka), isteni hangokat (nāda) stb. (ādīn) tapasztal (anubhavati), amik elpusztítják (ucchetṝn) a depresszió (glāni) (és) hitetlenség (śraddhā-viraha) minden (sarva) szimptómáját (vyañjana), (és) bizonyosan feloldják (apahān eva) a számos (bahuvidha) belső (antar) változásból (vikāra) fakadó (sañjāta) fáradságot (klama)||19||
A spirituális praxisok emellett nyugtatóként szolgálnak, hogy tolerálható vagy tűrhető legyen a ‘hazatérés’ intenzív folyamata —heves folyamata—, azaz a ‘visszatérés az Énhez’. Míg spirituális praxist végez, egy tanítvány belső víziókat, utazásokat, különböző világokat, isteni hangokat stb. tapasztal, amik elpusztítják a depresszió (és) hitetlenség minden szimptómáját, (és) bizonyosan feloldják a számos belső változásból fakadó fáradságot.
Egyébként, ha választanom kellene egy ‘upāya’-t, amelyik valódi út egy spirituális törekvőnek, hogy közel jöjjön a Nagy Úr-hoz aki az ő saját Én-je, akkor a Śāmbhavopāya-t választanám, mint az egyetlen érvényes utat ennek az elérésében. De ezt olyan nehéz véghez vinni a legtöbb törekvő számára, hogy ez alig létezik a Yoga univerzumában, köszönhetően a tanítványság rendkívül alacsony minőségének. Lényegében, egyetlen más rendszer sem tartalmaz Śāmbhavopāya-t, vagyis ez a Trika Shaivizmus kizárólagos sajátossága. A másik két ‘upāya’ alacsonyabb, és ezért ‘zsúfolt’, különösen az Āṇavopāya. Mindazonáltal mondhatod azt, hogy jobb valami mint a semmi, igaz? Igaz, mert követem a gondolkodás ezen módját a Śāktopāya-ról és Āṇavopāya-ról, amiket hosszabban le akarok írni később.
Összefoglalva, a Parabhairavayoga-mban, beemelem a Trika három hagyományos ‘upāya’-ját vagy útját, mint a gerincét az ajánlott gyakorlatoknak. Egyébként, hozzáadok néhány extra gyakorlatot, ahogy említettem azt, a Parabhairavayoga-ban előforduló gyakorlatokról szóló hosszú tanulmányom elején. Továbbá, ajánlani fogok különleges módszereket minden upāya-n belül, hogy az utazásod Önmagad számára szórakoztatóbb legyen. Mivel, valójában nincsen utazás Önmagad-hoz, mert nincs távolság te és Te közted, mivel mindkettő egy és ugyanazon Valóság.
Követni fogom a szabályt, amelyet a legnagyobb Trika Mester Abhinavagupta adott, e szabály szerint mindig a legmagasabb tanítással kell kezdeni, és utána fokozatosan haladni a legalacsonyabb felé. Például, ebben a kontextusban a Śāmbhavopāya tanítását kell elkezdeni, és utána haladni a másik két alacsonyabb upāya felé (Śāktopāya és Āṇavopāya) sorrendben. Miért? Mert talán néhány tanítvány képes elkezdeni a legmagasabb úttól (Śāmbhavopāya), vagy talán a Śāktopāya-tól, és ilyen módon megmenekül attól a kellemetlenségtől, hogy gyakorolnia kelljen rengeteg technikát, amelyeket az Āṇavopāya ír le. Nyilvánvalóan, ez a szabály nagyon hasznos volt Abhinavagupta idejében, amikor néhány tanítványnak legalább olyan kalibere volt mint Yogarāja-nak (Abhinavagupta Paramārthasāra-jának a kommentátora), de most, amikor a legtöbb tanítvány még a Śivasūtra-k első aforizmájának a jelentését sem tudja megérteni, Abhinavagupta ajánlott szabálya a Trika tanításához, többé már nem érvényes a véleményem szerint. Valójában, mivel az egyetlen személy akit ismerek ‘eddig’, aki képes hatékonyan gyakorolni a Śāmbhavopāya-t, az ‘magam’, és mivel legtöbb egy vagy két embert láttam Śāktopāya-t gyakorolni a múltban, arra a konklúzióra jutottam, hogy még ha fordított sorrendben is tanítanám az ‘upāya’-kat, Āṇavopāya-tól a Śāmbhavopāya-ig, nem lenne semmilyen különbség. Ilyen a szégyenteljes állapota a tanítványságnak manapság!
Mindenesetre, hogy kifejezzem a tiszteletem a tradicionális tanításokhoz és ajánlásokhoz, elkezdem ezt a részletes magyarázatot az upāya-król, olyan módon, ahogy Abhinavagupta meghatározta. OK, kezdjük hát az első és fő upāya-val:
Śāmbhavopāya: Rövid Bevezetés
Ez a rendkívül nehéz módszer, amely valószínűleg tanítványok ezrei közül akik benépesítik a Yoga univerzumát, csak egy által gyakorolt, valójában a ‘bevezető a Felszabaduláshoz’. Le kell írnom részletesen, mivel ez a része az emberi lélek evolúciója folyamatának. Minden tanítvány előbb utóbb megérkezik a Śāmbhavopāya-ba. Ezért is fontos a tanítványnak, hogy tudja mit tartogat számára Isten a fent említett evolúciós folyamat alatt, a nyomorult korlátolt létező állapotától a Legfőbb Śiva Állapotáig.
Minden egyes upāya-ban, egyike az Úr három erőinek uralkodó, Icchā (Akarat), Jñāna (Tudás) vagy Kriyā (Cselekvés). Míg a Śāktopāya és Āṇavopāya a Tudáson és Cselekvésen alapszik, a Śāmbhavopāya-t egyedül az Úr Akarata járja át. Tehát:
Śāmbhavopāya-ban az Icchā (Akarat) uralkodó
Śāktopāya-ban a Jñāna (Tudás) uralkodó
Āṇavopāya-ban a Kriyā (Cselekvés) uralkodó
És mi ez az Akarat a gyakorlatban? Ez az Akarata a nagy tanítványnak, hogy gondolatmentes maradjon, annyi ideig ameddig akar. És miért szükséges kiürítenie az elméjét ahhoz, hogy elérje a Legmagasabb Valóságot? Mert a vikalpa vagy gondolat az viszonylagos, vagyis létezik egy szubjektum-objektum kapcsolat minden gondolatban amid van. De Paramaśiva nem-viszonylagos, más szavakkal nem tudsz megkülönböztetni szubjektumot és objektumot Ő benne. Szubjektumok és objektumok, a Legfőbb Erő (Śakti) ‘játékos trükkje’ után jelennek meg. Az Úr Śakti-ja, aki elhozza az ‘aham-idam’ (Én-az, vagyis szubjektum-objektum) dualitását. De Paramaśiva-ban, aki ‘előtte’ van úgymond, Śakti trükkje, ez a szubjektum-objektum dualitása, egyszerűen nem létezik. Emellett, Paramaśiva ‘azonnali’, azaz tapasztalhatod Őt bármelyik pillanatban és azonnal. Nincsen ‘krama’ vagy fokozatosság amikor arról van szó, hogy Őt tapasztalod. De a vikalpa (gondolat) királyságában ‘krama vagy fokozatosság’ a király. Mindezen okokból lehetetlen megérteni a Legfelsőbb Valóságot a vikalpa királyságában. Egy aspiránsnak, hogy teljesen realizálja Paramaśiva-t, az ő vikalpa-it vagy gondolatait először el kell távolítani. Mindazonáltal, az ő általi teljes realizáció után, még ha a gondolatok vissza is térnek, ő már soha nem téveszti szem elől a saját esszenciális természetét aki Paramaśiva. Tehát, a vikalpa-k eltávolítása csak ‘Paramaśiva realizálásához’ fontos. Amikor ez a folyamat befejeződött, és a személy teljesen tudatossá vált az ő és a Nagy Úr egységéről, a vikalpa-k jelenléte vagy hiánya az elmében, nem fontos.
Ez a fajta fejlett tanítvány aki Śāmbhavopāya útját járja, rendkívül ritka ebben a világban, ahol az alacsonyabb Āṇavopāya a királya minden útnak/módszernek a Felszabadulás elérésében. Ez a Śāmbhavopāya a tiszta non-dualitásban vagy ‘abheda’-ban mozog. Nincs hely benne még a ‘bhedābheda’ (a non-dualitás és dualitás keveréke) számára sem, nem hogy a ‘bheda’ (dualitás) számára. Ennek az upāya-nak a ‘gyakorlása’ közben, a csodálatos tanítvány amikor leül meditálni, eldönti, hogy minden gondolat nélkül marad. Ő csak így dönt, azaz használja az ő akarat erejét, de ez az akarat, nem csupán emberi akarat, hanem az Ő Akarata. Ezért olyan hatékony amikor arról van szó, hogy teljesen kiürítse az elméjét, csupán mert így kívánja. Śāmbhavopāya-ban a Guru fontosabb mint a tanítvány, mert az utóbbi csak gondolatmentesen marad, vagyis passzívan várakozik a Mestere Kegyelmére, míg az előbbi teljesen aktív. Aktív miben? Aktív a kivitelezés folyamatában, ami szükséges hogy biztosítsa a tanítványa Felszabadulását. A ‘Guru’ által itt nem feltétlenül arra gondolok, hogy az emberi Guru lesz aktív, például, a tanítvány megérintésével szemöldök közötti részen és ilyesmik. Nem, a Guru princípiumra gondolok, az ötödik aspektusa a Nagy Úrnak, aktív lesz az Ő Kegyelmének adományozásában a szerencsés tanítvány számára, aki most egy üres csésze, készen arra, hogy fel legyen töltve az Én-realizáció Nektárjával.
Az ilyen nagy tanítvány nem használ semmilyen módszert, hogy koncentráljon az elméjével valamin. Ő csak megmarad a gondolatmentességben olyan sokáig, ameddig csak akar. Ezért nincs támaszpontja (a koncentrációhoz), mivel egyáltalán nincs koncentráció. Ahogy látni fogjuk később, Śāktopāya-ban van egy támaszpontja (a középpont) a koncentrációhoz, míg Āṇavopāya-ban, annak ellenére hogy a törekvő küzd a középpontra való koncentrációval, két támaszpont használatával tesz így. Tehát Āṇavopāya-ban a tanítvány ‘két lábon’ halad mintha járna, úgymond, de Śāktopāya-ban ő csak egy lábon ugrálva halad. Mindazonáltal, Śāmbhavopāya-ban ő repül, mivel nincs támaszpont.
Az ötrétű aktus (valódi) végrehajtója
De ha a tanítvány nem olyan nagy, és szüksége van egy lökésre, hogy teljesen kifejlődjön a Śāmbhavopāya, akkor ajánlott számára az ötrétű aktus (valódi) végrehajtója metódusának a gyakorlása. Ezt a módszert részletesen leírta a bölcs Kṣemarāja az ő ünnepelt Pratyabhijñāhṛdayam c. művének 11. aforizmájában. Először is, bizonyára tudod, hogy a Nagy Śiva (a Makrokozmikus Én) hajtja végre a híres öt aktust. Valójában, az első három aktust nem közvetlenül Ő hajtja végre, hanem a Rudra-k. Mik azok a Rudra-k? A Rudra-k örökké szabad Létezők, azaz ők sohasem értek el Felszabadulást, hanem kezdetektől fogva szabadnak teremtettek. Mindazonáltal, az utolsó két aktust Ő végzi személyesen, ami kolosszális hatással van minden korlátolt létező életére aki megnyilvánított, fenntartott és visszavont, az előbb említett Rudra-k által. Itt van egy egyszerű lista, ami bemutatja a Kozmikus Pañcakṛtya-t (az Öt Aktust):
- Sṛṣṭi (az univerzum megnyilvánítása) – Végrehajtva a Rudra-k által
- Sthiti (az univerzum fenntartása) – Végrehajtva a Rudra-k által
- Saṁhāra (az univerzum visszavonása) – Végrehajtva a Rudra-k által
- Vilaya (obscuration or concealment of His essential nature) – Végrehajtva Paramaśiva által
- Anugraha (Divine Grace which draws the veil of Māyā or Delusion) – Végrehajtva Paramaśiva által
Sṛṣṭi vagy az univerzum megnyilvánítása jelenti a megnyilvánítását mindennek ami érzékelhető a Legmagasabb Szubjektum (Paramaśiva) által, azaz szubjektumoknak és objektumoknak. Mindezen ‘szubjektumok’ természetüktől fogva korlátoltak, annak ellenére, hogy úgy néznek mint a ‘szubjektumok’ a többi ‘objektum’ tekintetében, ők szintén ‘objektumoknak’ látszanak a Legfőbb Szubjektumnak. Ez a kondicionált individualitás szubjektumnak tűnik, amikor felemelkedik a buddhi-ban (intellektus), de valójában egy másik objektum, minden Nagy Urának számára. Miért? Mert érzékelhető az Ő számára! A Végső Szubjektum nem érzékelhető senki számára, és ezért Ő ilyen, Ő a Valódi Szubjektum. Minden egyéb ‘szubjektum’, habár megmaradnak mint szubjektumok az objektumokhoz képest, mint kék, egy kő stb., ők nem a Végső Szubjektum. Dióhéjban, még ezek a szubjektumok is objektumoknak tekintettek Ő általa.
Sthiti vagy fenntartása az univerzumnak jelenti a fenntartását mindennek ami érzékelhető Paramaśiva által, vagyis szubjektumoknak és objektumoknak. Létezők billiói jelentek meg és már el is tűnt mind. De éltek egy ideig. Ez az Ő megnyilvánítása az univerzumnak. Megszámlálhatatlan objektum megjelent, és már mind eltűnt. Amíg érzékeltek voltak, valóban léteztek. És most itt van nekünk ez a mérhetetlenül hatalmas univerzum, billió és trillió…(kimerült!) létezővel és objektummal. Mindez fenntartott egy ideig, és aztán mind újra vissza lesz vonva az Ő esszenciális természetébe. Ez a fenntartás cselekedete a Kozmikus Én által.
Saṁhāra vagy visszavonása az univerzumnak jelenti a visszavonását mindennek ami fenntartott volt Paramaśiva által, azaz mindennek amit az Úr a megnyilvánítás állapotában tartott. Létezők és objektumok billiói, trilliói voltak fenntartva a múltban, de most mind elmúlt. Ők mind visszavonásra kerültek az Ő Lényébe ismét. És minden létező és objektum amit jelenleg fenntartva látsz, a jövőben visszavonásra vagy újra elmerülésre kerül a jövőben. Semmi ami teremtett, nem tart örökké. Még a nagy személyiségek is, akik eonokon keresztül élhetnek, meg fognak halni egy nap a jövőben. Csak a Nagy Úr Örökkévaló. De a misztérium az, hogy a számtalan eltűnés ellenére, egyáltalán nem tűnt el soha semmi. Ez a Legfőbb Én misztériuma csak azután érthető meg teljesen, miután realizált az egyén saját egysége Ő vele, azaz a Felszabadulás után. Tehát például, emberek milliárdjai haltak meg a múltban, de valójában, nem halt meg senki soha. És ugyanezen a módon, soha senki nem született. Ebben az értelemben, a Nagy Úr számára nincs értelme sokat sírni emberekért akik meghalnak, mert soha senki nem halt meg valójában. Az emberek akik ragaszkodnak a testükhöz, nem alkalmasak ennek az igazságnak a megértésére. Csak a tiszta létezők, akik megszöktek ennek a masszív testi tudatlanságnak a karmaiból, kezdhetnek el betekintést nyerni ennek a rejtett tanításnak a jelentésébe.
Vilaya vagy elhomályosítása/elrejtése az Ő saját esszenciális természetének a következőt jelenti: Mindezen létezők billiói, trilliói emelkedtek ki a rendkívül átlátszó Úrból, de a legtöbbjüknek fogalma sincs erről az egyszerű igazságról. Mi ez a misztikus tudatlanság? Ez az Ő elrejtésének az aktusa az örök igazságról, a folyamatos egységről Ő és mindezen létezők között. Miért? A Játékért, amely úgy ismert, mint a folyamatosan megjelenő univerzum. Amikor egyike ezeknek a lényeknek megtudja érteni az ő eredendő egységét a Nagy Úrral, a Játéknak vége számára. Más szavakkal, az Úr Gyönyöre mint Játékos ebben a létezőben megszűnik létezni, és tiszta Gyönyörrel lesz helyettesítve. De ez a bohó Paramaśiva nem szándékozik abbahagyni a játékot és a gyönyörködést minden létezőben. Mert ha Ő így tenne, az előző három folyamata a manifesztációnak, fenntartásnak, és visszavonásnak, megállna. Mindenesetre, néhány létezőben egy időben, a páratlanul együttérző Úr felfedi az Ő teljes Dicsőségét. Ezek a létezők úgy ismertek mint ‘a felszabadult létezők, szent létezők’ és hasonlók. Ők ekkor más fajta létezők, mindegyikük különböző pozíciót foglal el a felemelkedés lépcsőjén, a legalacsonyabb teremtménytől egészen fel a Legfelsőbb Úr-ig.
Anugraha vagy isteni Kegyelem, amely elhúzza Māyā vagy a Káprázat fátylát jelenti a folyamatos Áldás adományozását az Abszolút által a korlátolt létezőknek, amely tolja mindezen lényeket a tudatosság magasabb és magasabb szintjeire. Enélkül a folyamatos nyomás nélkül, nem tudna kondicionált létező haladni a Legfelsőbb Énnel való egységének a realizációjában. Az utolsó egyenesében ennek a hosszú evolúciós folyamatnak, Paramaśiva misztikusan megelégedett ezzel a szerencsés korlátolt létezővel, felfedi számára, hogy ő nem más, mint mindennek a dicsőséges Ura. Ez a cselekedete az isteni Kegyelemnek páratlan ebben a világban, a Felszabadulás állapota amit egy ilyen korlátolt létező elér, sem hasonlítható semmi máshoz ami a kötöttség univerzumában létezik.
Összefoglalva, a kozmikus ötrétű aktus az Úr által kivitelezve, már jól ismert. De Paramaśiva a korlátolt individuumban szintén végrehajtja az ötrétű aktust a korlátoltság birodalmán belül, úgymond. Kṣemarāja az ő fenséges Pratyabhijñāhṛdayam-jának 11. aforizmájában, tömören magyarázza ezt a misztikus témát:
आभासनरक्तिविमर्शनबीजावस्थापनविलापनतस्तानि॥११॥
Ābhāsanaraktivimarśanabījāvasthāpanavilāpanatastāni||11||
Ez (az öt funkció) (tāni) (ugyancsak kifejthető,) (ezen öt kifejezésen) keresztül (taḥ): Ābhāsana –azaz "a megnyilvánítás aktusa"– (ābhāsana), Rakti –azaz "élvezet"– (rakti), Vimarśana –azaz "önmaga Énként való tapasztalásának aktusa"– (vimarśana), Bījāvasthāpana –azaz "a magvetés aktusa"– (bīja-avasthāpana) (és) Vilāpana –azaz "feloldódás"– (vilāpana)||11||
Más szavakkal, Ābhāsana egyenértékű a Sṛṣṭi-vel (univerzális megnyilvánítás), Rakti a Sthiti-vel (univerzális fenntartás), Vimarśana a Saṁhāra-val (univerzális visszavonás), Bījāvasthāpana a Vilaya-val (univerzális elhomályosítás vagy elrejtés) és Vilāpana az Anugraha-val (univerzális Isteni Kegyelem). De analizáljuk ezt az öt aktust részleteiben:
- Ābhāsana (a megnyilvánítás aktusa) – Végrehajtva Paramaśiva által a korlátolt individuumban
- Rakti (élvezet) – Végrehajtva Paramaśiva által a korlátolt individuumban
- Vimarśana (önmaga Én-ként való tapasztalásának aktusa) – Végrehajtva Paramaśiva által a korlátolt individuumban
- Bījāvasthāpana (a magvetés aktusa) – Végrehajtva Paramaśiva által a korlátolt individuumban
- Vilāpana (feloldódás) – Végrehajtva Paramaśiva által a korlátolt individuumban
Ābhāsana vagy a manifesztáció aktusa jelenti a folyamatos megjelenését az objektumoknak és szubjektumoknak a korlátolt individuum körül, amely a Karaṇeśvarī-k (az érzékek istennői) által kerül felfedésre, akik mindig a dicsőséges Paramaśiva-t szolgálják. Hogyan? Ők folyamatosan felajánlják a Legmagasabb Gyönyör Nektárját, amit az érzékek objektumainak az összepréselése generál, úgymond. Ezek az istennők nem a fizikai szervek (szemek, fülek stb.), mert ezek a szervek anyagból teremtettek Māyā vagy a Káprázat királyságában. Épp ellenkezőleg, a Karaṇeśvarī-k isteniek, következésképp nem materiálisak. Mindenesetre, a korlátolt létező, köszönhetően a saját tisztátalanságából eredő folyamatos nyomásnak, a három mala (Āṇava, Māyīya és Kārma) formájában, jobban érdekelt egy olyan öröm élvezetében, ami abszolút nyomorult, mivel csak egy pici része a teljes Nektárnak. Az ő kapacitás hiánya a kapcsolódásra az érzékek istennőivel minden érzékelés pillanatában, az oka ennek a kegyvesztettségnek. De a Nagy Yogī-ban, köszönhetően a benne jelen levő isteni Kegyelem bőségének, ez a folyamat teljesen más. Az Ő Gyönyörének az állapotát nem lehet elérni semmilyen erőfeszítéssel, vagy úttal/módszerrel. Csak az Ő Adományozásán keresztül elérhető. Amikor a Nagy Úr úgy dönt, hogy megáld egy törekvőt ezzel a rendkívüli kapacitással, hogy élvezze az érzékek istennőit, ez elég neki, hogy elérjen egy ilyen szent állapotot. És nincs kétség e felől.
Rakti vagy élvezet jelenti a pillanatnyi élvezetét az objektumoknak és szubjektumnak, amiket a Nagy Úr istennői manifesztáltak a korlátolt individuum esetében. Mivel az individuum nem képes teljesen élvezni ezen istennők által felajánlott érzékelés Nektárját, ő csak egy pici töredékét kapja a teljes Gyönyörnek. A kifürkészhetetlen tudatlanságának köszönhetően, ő elégedettséget érez az Élvezet abszurd minimális mennyiségével, és még ajánlja is más hasonlóan kondicionált létezőknek. Ahogy a mindenség Legfőbb Ura végtelen Dicsőségben, úgy ez a korlátolt létező végtelen a nyomorultságában. Ilyen a misztikus Játéka Paramaśiva-nak. Mindazonáltal, ha ez az összes bolond korlátolt individuum megtudná érteni mi mindet hagynak ki azért, hogy úgy öleljék a tudatlanságot magukhoz, mint a legnagyobb szeretőjüket, teljesen elszörnyednének rajta! Szerencsére… vagy szerencsétlenségre… nézőponttól függ (azaz ‘szerencsére’, ha a személy örökké a tudatlanságban akar maradni, és ‘szerencsétlenségre’, ha a személy fel akar ébredni a kötelék realitására, azért hogy Felszabaduljon a szenvedésből), az Ő ‘vilaya’ aspektusa (a negyedik aktus) beborítja az összes tudatlan létezőt, és ők nem képesek realizálni a veszteségük nagyságát.
Vimarśana vagy az önmaga Én-ként való tapasztalása jelenti a visszatérést önmagához, amikor a szubjektumok és objektumok, amelyek az érzékek istennői által megnyilvánítottak és fenntartottak a fenntartás istennője által, csak eltűnnek. Habár ezt a visszavonást, amely véget vet a sokféleségnek, nehéz végrehajtani, még akár egy élénk samādhi útján is, minden pillanatban könnyedén és automatikusan végrehajtásra kerül a Legfőbb Erő (Vimarśa vagy Śakti) által. Ha a spirituális törekvő a helyes tudással van megáldva erről a folyamatról, és az intellektusa is készen áll a feladatra, akkor ő realizálhatja ezt a természetes folyamatot, amelyet a Nagy Istennő kivitelez minden lépésben, és e módon nagyon gyorsan eléri Felszabadulást. Miért? Mert ő tudja, hogy a Nagy Úr folyamatosan gyönyörködik Önmagában, a pillanatban amikor a szubjektumok és objektumok megnyilvánulása visszavonásra kerül Önmagába. Ez a Gyönyör úgy ismert, mint Camatkāra. És mivel ez a törekvő elég bölcs, és mentes a zavarodottságtól, ő gyorsan az Élvezet hullámára ugrik, amely spontán jelenik meg, amikor a szubjektumok és objektumok visszatérnek a Tudatosság Magjába. Mi egyéb módszerre lehetne egy ilyen nagy törekvőnek szüksége, hogy realizálja az ő egységét Paramaśiva-val? Ez nagyon nyilvánvaló.
Azonban, ha nincs meg a megfelelő tudása, amely egy valódi Guru tanításaiból származik, és az ő intellektusa bedől a rossz érvelésnek, akkor a Felszabadulás helyett még több köteléket szerez. Miért? Mert ahelyett, hogy figyelmes lenne a pontra, ahova minden szubjektum és objektum megy, amikor az Istennő szó szerint felfalja őket, inkább különböző érzéseket fejleszt feléjük. Például: ‘Nekem kell az’, ‘Ez csodálatos’, ‘Nekem hiányozni fog az’ stb. És az elkövetkezendő zavarodottság útján, amely ezekből a tudatlan érzésekből emelkedik fel, ő végül benyomásokat (saṁskāra-kat) generál, amelyek a magjai a tudatlanságnak az ő saját esszenciális természetéről. Ilyen módon, a negyedik aktus a Bījāvasthāpana (a magvetés aktusa) végrehajtva Paramaśiva által a korlátolt individuumban. Ez a kondicionált létező ráhelyezi a tudatlanságát a Gyönyör természetes tapasztalatára, és így ő szenvedésben létezésre ítéli magát. A tudatlanság ezen magjai aztán hozzákötik őt szorosan a saṁsāra vagy transzmigráció tapasztalatához, egyik testből a másik testbe, egyik gondolatból a másik gondolatba, és így tovább. Ez a folyamata a köteléknek, amelyből lehetetlen kiszabadulni az Ő Áldása nélkül.
De amikor egy ilyen tudatlan személy felébredett egy valódi Guru tanításai által, befejezi haszontalan érzelmek horgonyzását minden iránt, ami visszavonásra kerül önmagába a szubjektumok és objektumok újra elmerülésének pillanatában (az érzékelés szokásos folyamata alatt), és ő mindezen szubjektumokat és objektumokat egynek tartja a Legfőbb Úrral önmagában (a személyben önmagában). És még ha ő le is tudna horgonyozni néhány érzést az objektumok és szubjektumok felé, amiket a Nagy Istennő visszavon, ő mindet (szubjektumokat, objektumokat és az érzéseket feléjük) egységre viszi a saját Énjével aki Paramaśiva. Ez a folyamat úgy ismert, mint az alaṅgrāsa egysége, vagy a mindennek az egységbe hozása a Nagy Úrral aktusa. És ez az alaṅgrāsa nem fokozatos, hanem haṭhapāka vagy állandó. A nagy spirituális aspiránsok nem állnak el attól a hozzáállástól, hogy mindent egynek tartsanak a Nagy Úrral. És ez az ötödik aktus, a Vilāpana vagy Feloldódás. Feloldódása minek? Feloldódása a sokrétűségnek és az ezt követő tudatlanságnak, ami ebből származik. Ezért ez a megoldás a saṁsāra-ra vagy transzmigráció-ra. A megoldás egyszerűen a Gyönyör hullámára ugrás az objektumok és szubjektumok minden visszahúzódásának a pillanatában, az egyén saját érzékelésében, és utána az egész egységre hozása a Tudatosság Magjával, amely nem egyéb mint az egyén saját Énje. De ez a hozzáállás az egységről soha nem emelkedik fel magától. Kizárólag az Ő Kegyelme aktiválja, amely általában instrukciók formájában jelenik meg, amelyek egy valódi Guru szájából származnak, aki jártas az Igazságról való tanításban.
Ha a törekvő nem tud kontemplálni a változatos istennők játékán olyan módon, ahogy Én fentebb leírtam, továbbra is saṁsārī marad, vagy valaki aki a saṁsāra-ban vagy szenvedésben folyik. Miért? Mert ahelyett hogy élvezné a Gyönyört, ami a saját istennőinek a játékából vagy erőiből származik, ő lesz élvezve általuk, és ennek következtében lehúzva egy létezésbe, amely elmondhatatlan szenvedéstől fertőzött.
Vikalpakṣaya
Egy másik módja ugyanennek a küldetésnek (azaz a gondolatok feloszlatása) a teljesítésére, a ‘közvetlen feloszlatásuk’. Ez a gyakorlat úgy ismert, mint ‘Vikalpakṣaya’ (a vikalpa-k vagy gondolatok feloszlatása). Látszólag, ez a gyakorlat, és a teljes gondolatmentesség végső célja, a Śāmbhavopāya-ban való teljes megalapozódás, egy és ugyanaz a dolog. De nem ez a helyzet. Miért? Mert a teljesen megalapozott Śāmbhavopāya-ban te spontán úgy döntesz, hogy vikalpa vagy gondolat nélkül maradsz, és ez ilyen állapot azonnal elért. Emellett, ennek megtételéhez a nagy tanítvány az ő Akarat (Icchā) erejéhez folyamodik. Ezzel ellenkezőleg, amikor a törekvő Vikalpakṣaya-t gyakorol, Jñāna-t (Tudás) használ, és egy kis Kriyā-t (cselekvés). Mivel a Tudás és Cselekvés Śāktopāya-ban és Āṇavopāya-ban uralkodó, a Vikalpakṣaya technikájának a gyakorlása nem tesz hozzá a Śāmbhavopāya-ban való tökéletesség eléréséhez. Mindez most már tiszta.
Amikor a törekvő Vikalpakṣaya-t gyakorol, azért hogy feloszlassa a vikalpa-kat vagy gondolatokat, először felvesz egy könnyű ülő pozíciót és a gerincoszlopát teljesen egyenesen tartja. Utána, finoman lelassítja a légzését (sohasem erővel). Ennek végrehajtása miatt, a Cselekvés (Kriyā) erejéhez kell folyamodnia. A Vikalpakṣaya gyakorolható a légzés folyamatának lelassítása nélkül, de ennek a finom erőfeszítésnek az útján könnyebb elkezdeni és végül győzedelmeskedni. A légzés sebességét a ki és be folyó életenergiára való éberségen keresztül kell csökkenteni. Egyszerűen a légzés mozgására való figyelmesség által, a yogī képes lelassítani. Miután így tesz, az elme sokkal könnyebben kiüthető, mivel az üzemanyaga (életenergia) nem olyan bőséges mint előtte (amikor a légzés normálisan mozgott). Később, amikor a légzés sebessége nagymértékben csökkent, a yogī elkezd koncentrálni a Szív-re. ‘Szív’ alatt a Tanút értem, aki Tanúja mindennek ami az ő elméjében történik. Ez a Tanú aki a Központi Tudatosság a valódi Szíve vagy Magja mindennek, mivel Ő nélküle semmi sem megnyilvánult, fenntartott, visszavont, és mivel az egyén saját természetének elrejtése és felfedése fennmaradó folyamatainak szintén szüksége van a Szívre, hogy végbemenjenek. És amikor ő a fent említett folyamatokra koncentrál, Jñāna-t vagy Tudást kell használnia. Tehát, ennek a technikának a célja, hogy tolja a tanítványt, és így gyorsan el tudja érni a Śāmbhavopāya-t, de ennek megtételéhez a légzésére irányuló koncentrációt és éberséget használ, amik az alacsonyabb upāya-khoz vagy utakhoz tartoznak.
És ezt a Tanúra való koncentrációt finoman kell végezni. Nem erővel, hanem az Akarat finom alkalmazásával, keverve Tudással és Cselekvéssel. De a ‘finom’ nem azt jelenti hogy nem állhatatos. Persze hogy állhatatos, vagyis a yogī nem áll el a tanú Tudatosság megragadásától. És a végén, miután ezt a módszert gyakorolja egy ideig, hozzászokik ahhoz, hogy teljesen gondolatok nélkül maradjon. Amikor eléri ezt az állapotot, ő úgymond teljesen belépett a Śāmbhavopāya-ba, és nincs kétség e felől.
Vannak egyéb technikák, hogy a Śāmbhavopāya ezen állapota felé toljanak, de amiket Én említettem, több mint elég neked.
Ha valaki azt hiszi, hogy elérte ezt az Állapotot, de ezzel egy időben azt hiszi, hogy valamit tenni kell még, akkor ő valójában sohasem érte el ezt az Állapotot. Amikor valaki mindent megtett amit meg kell tennie, akkor éri el ezt az Állapotot, és nem előtte.
Elég ezeknek a misztériumoknak a felfedéséből! El fogom magyarázni a Śāktopāya-t neked a Parabhairavayoga-ban található utakról/módszerekről szóló hosszú disszertációm 3. részében.